Medgyesi Enikő
Okleveles ThetaHealing®
Konzulens & Oktató
0044(0)7346591714
Rólam
Szia, Enikő vagyok.
(1)_edited.jpg)
Ha érdekel, honnan indultam, miért lett számomra ennyire fontos a belső munka, és hogyan jutottam el oda, hogy ma másokat kísérjek ezen az úton, akkor olvass tovább.
De előre szólok: ez nem egy rövid, szépen kivasalt, „minden mindig csodálatos volt” történet lesz.
Javaslok hozzá egy bögre kávét, teát vagy forró csokit.
Amit épp szeretsz.
Ez most csak én vagyok. Őszintén.
Nem azért vagyok itt, mert mindig erős voltam.
Hanem mert megtanultam újra felállni akkor is, amikor már azt hittem, nem fog menni.
Amikor elkezdett szétesni a világom
2016 tavaszán kezdődött az a mélyebb időszak az életemben, ami később teljesen átrendezte azt, ahogyan önmagamra, kapcsolatokra, veszteségre, hitre és gyógyulásra nézek.
35 éves voltam, és a volt férjemmel családalapításra készültünk. Azt hittük, ez lesz a következő közös fejezetünk. De az életnek — vagy a fentieknek — más terve volt. Rendszeres kórházi vizsgálatok után végül elveszítettük a kisbabánkat.
Ezt nem lehet szépen megfogalmazni.
Háborgott a lelkem.
Dühös voltam. Irigy voltam. Fájt.
És közben persze próbáltam „jól viselkedni”. Nem ordítottam világgá, nem estem szét látványosan, nem engedtem ki mindent. Inkább elfojtottam, ahogy akkoriban általában szoktam.
Nálam ritkán borult ki azonnal a bili. Általában hónapok, néha évek feszültsége gyűlt össze bennem, mire kijött belőlem a sárkány.
Ma már nem így működöm. Vagy legalábbis nem várok ilyen sokáig. Ami zavar, azt igyekszem hamarabb és őszintébben szóvá tenni.
A baba elvesztése előtt két héttel meghalt a mamám is. Nem volt az a klasszikus, puha, szerető nagymama, mégis nagyon megrázott. Valami ott is eltört bennem.
Aztán 2017-ben meghalt a nagyapám is.
Ekkor kezdődtek az álmatlan éjszakák. Addig soha nem volt gondom az alvással. Mindig mélyen, sokat, egyhuzamban aludtam. Aztán egyszer csak jöttek az éjszakai forgolódások, verejtékezések, ingerlékenység, belső feszültség.
És még nem volt vége.
A plátói szerelem, ami romba döntötte a biztonságomat
2018-ban az akkor tökéletesnek hitt, 9 éve tartó párkapcsolatom egyszer csak romokban hevert.
A volt párom volt az az ember, akiben a kapcsolatunk kezdetétől fogva teljesen megbíztam. Nekem ő volt a biztonság. Azt hittem, bármi történhet, ő sosem fog cserbenhagyni. Sosem fog kihasználni, megcsalni, visszaélni az érzéseimmel vagy kritizálni.
Nekem ő volt a mindenem. Az az ember, aki nélkül el sem tudtam képzelni az életemet.
Aztán ez a belső biztonság nagyon rövid idő alatt összeomlott.
Nem, nem ő volt a rossz fiú. De ma már magamat sem hibáztatom úgy, ahogy akkor.
Totál véletlenül — és igen, tényleg annak éltem meg — belezúgtam az egyik főnökömbe. Plátóian, de annál rombolóbban. Ráadásul családos ember volt.
Ez a helyzet azért tört össze ennyire, mert nemcsak egy érzés volt. Hanem egyszerre ment szembe három nagyon erős gyerekkori fogadalmammal.
1. Gyerekként megfogadtam, hogy én nem leszek olyan nő, aki családokat szakít szét és szíveket tör össze.
2. Azt is megfogadtam, hogy soha nem kezdek semmit vezetőséggel vagy főnökkel, nehogy bárki azt mondhassa, hogy csak azért értem el valamit, mert „jó helyre tettem a lábam”, és egyedül képtelen lennék bármit is elérni.
3. És ott volt az is, hogy miért is keresnék bárkit, amikor mellettem volt a „tökéletes” társ, akivel épp az esküvőre készültünk.
+1. A másik férfi ráadásul nem volt épp egy George Clooney. A volt férjem viszont jó kiállású, jóképű férfi volt. A mai napig az.
Szóval nem értettem magamat.
Nem értettem, mi történik bennem.
És minél kevésbé értettem, annál jobban szétestem.
Két év alatt bőven kaptam megpróbáltatásokból. Épphogy kijöttem az egyik szarból, jött a következő.
A munkámat is befolyásolta, ezért javasolták, hogy menjek pszichológushoz, és kezdjek gyógyszert szedni. Egyszer el is mentem pszichológushoz.
Soha többet — legalábbis akkor így éreztem.
Nem azért, mert a pszichológia rossz. Hanem mert abban az állapotomban, azzal az élménnyel, az nekem akkor nem adott kapaszkodót. Nem ott, nem úgy, nem akkor.
A mélypont
2020-ra elfogyott az erőm.
Nem a Covid miatt.
Hanem azért, mert addigra több évnyi gyász, veszteség, szégyen, bűntudat, kapcsolati fájdalom, félelem és magány rakódott egymásra.
Voltak napok és hetek, amikor nem láttam más kiutat, csak azt, hogy vége legyen az egésznek.
Karácsony környéke volt. Életemben először kaptam két hét szabadságot az ünnepekre, mert a testvéremék jöttek meglátogatni minket. Kívülről akár szép időszak is lehetett volna.
Belül viszont a poklok poklát jártam.
Nappal többször is Istenhez imádkoztam, hogy kergesse el az öngyilkos gondolataimat. Hogy adjon erőt, hogy ne csináljak semmi hülyeséget.
Lefekvés előtt pedig azért imádkoztam, hogy túléljem az éjszakát. Mert éjjelente rám tört a halálfélelem. Remegtem, rémálmaim voltak, és úgy éreztem, mintha a saját idegrendszerem ellenem fordult volna.
Ez az a pont, amit nem akarok szépre csomagolni.
Ott már nem „önfejlesztésről” volt szó. Hanem arról, hogy valahogy túléljem a következő napot. A következő éjszakát. A következő levegővételt.
Kerestem, próbáltam, kapaszkodtam
Pár hónappal később megismertem egy családot, és az anyuka javasolta, hogy menjek el családállításra.
Életem egyik legfurcsább, legmegmagyarázhatatlanabb élménye volt. Imádtam minden percét, még azokat is, amelyektől kirázott a hideg. Elég sűrűn vissza is mentem.
Segített?
Igen, sok mindenben.
De addigra már olyan mélyre kerültem, hogy nehezen jöttem ki a negatív spirálból. És őszintén? Türelmem sem nagyon volt már.
Voltam családállításokon, Access Bars kezeléseken, tanfolyamokon, kipróbáltam többféle energetikai és önismereti módszert. Mindegyik adott valamit. Volt, amitől pár napig vagy hétig baromi jól éreztem magam. De tartósan még nem voltam jól. A fejemben nem volt rend.
Amikor először találkoztam a ThetaHealinggel®
2020 őszén találtam rá a ThetaHealingre®.
Az első alkalom után valami nagyon furcsa történt. Nem úgy, hogy hirtelen minden rózsaszín lett, és boldogan szaladgáltam a naplementében. Inkább úgy, hogy estére azt éreztem:
hiányzik a szar.
Az a kellemesen bűzlő, nagy adag, sűrű trágya, amiben évekig úszkáltam,
egyszer csak nem volt ott.
Nem tudom, hogy ez csak a ThetaHealingnek® volt-e köszönhető, vagy a túlzásba vitt, rendszeres, turbófokozatú energetikai terápiák együttes hatása volt. Nem akarok úgy tenni, mintha mindent patikamérlegen ki tudnék elemezni.
Azt viszont tudom, hogy valami nagyon megmozdult. Az életem elkezdett 180 fokot fordulni. Jó irányba.
Igen ám, csak erre nem voltam mentálisan felkészülve.
Amikor az ember évekig rosszul van, a rossz ismerőssé válik. És amikor elkezd eltűnni, az is tud ijesztő lenni.
Nálam jöttek a pánikrohamok. Naponta. Halálfélelemmel feküdtem le éjszakánként, nagyjából egy éven keresztül. Gyógyszert nem akartam szedni, mert féltem a függőségtől. A függőség témája családi/genetikai szinten is erősen jelen volt nálunk, és ez bennem nagy félelmet kapcsolt be.
Úgyhogy nem maradt más: mentálisan is meg kellett erősödnöm.
Elkezdtem önismerettel dolgozni. Jött a pozitív gondolkodás tudatosabb gyakorlása, kognitív viselkedésterápiás szemlélet, és 2022 októberétől rendszeresen konzultálok egy life coach-csal is.
A ThetaHealing® nem kiváltotta ezeket. Inkább egy új, mélyebb réteget nyitott meg bennem.
A hitem elvesztése
2024 elején már sokkal jobban voltam, de valami még mindig hiányzott.
Rájöttem, hogy nemcsak mentálisan kellett megerősödnöm, hanem lelkileg is. Azzal, hogy 2016-tól folyamatosan omlott össze körülöttem és bennem a világ, elvesztettem a hitem.
Nem voltam soha mélyen vallásos ember. Nem jártam templomba minden vasárnap, nem éltem szigorúan vallásos életet. De ettől még volt bennem valamiféle hit. Valami belső bizalom abban, hogy van valami nagyobb nálunk. Hogy Isten, a Teremtő, az Univerzum — nevezzük bárhogy — alapvetően nem ellenem dolgozik.
Aztán amikor egymás után jöttek a veszteségek, a baba elvesztése, a gyász, a kapcsolati összeomlás, a belső szétesés, a pánik, a halálfélelem és a magány, egyszerűen nem tudtam tovább hinni abban, hogy ennek az egésznek jó szándékú iránya van.
Nem tudtam hinni Isten jó szándékában.
Nem tudtam hinni abban, hogy szeretve vagyok.
Nem tudtam hinni abban, hogy az élet megtart.
Nem tudtam hinni abban, hogy a fájdalom mögött lehet valami értelmesebb út.
Elvesztettem a hitem a házasság szentségében is.
Elvesztettem a hitem a szerelem erejében.
Elvesztettem a hitem önmagamban.
Elvesztettem a hitem abban, hogy a családom valóban meg tud tartani, amikor összeomlok.
Voltak, akik egyszerűen nem tudtak mit kezdeni velem.
Volt, aki azt tanácsolta, hogy vegyek egy hideg zuhanyt.
Volt, aki azt mondta, ezt egyedül nekem kell megoldani, és inkább hátrébb lépett, amikor nekem talán csak egy ölelésre lett volna szükségem.
Nem hibáztatom őket úgy, ahogy régen. De akkor nagyon magányosnak éreztem magam.
És erre a gigászi hiányra nem lehet sem egészséges párkapcsolatot, sem karriert, sem jövőt építeni.
Ezzel kezdeni kellett valamit.
Amikor a ThetaHealing® újra kaput nyitott
2024 tavaszán elmentem a második Theta ásásomra.
Akkor már készen álltam arra, hogy ne csak túléljek, hanem tényleg befogadjam a jó dolgokat is.
Rengeteg hibás hiedelemmel néztem szembe. Félelmekkel. Irigységgel. Féltékenységgel. Neheztelésekkel. Bűntudattal. Azzal, hogyan működöm kapcsolatokban. Azzal, miért akarok néha mindenkinek segíteni. Azzal, miért nehéz becsülni és szeretni magamat úgy, ahogy vagyok.
És hadd mondjam el őszintén: a közelében sem vagyok a tökéletesnek. Kérdezd csak meg a családomat vagy a volt munkatársaimat. Biztosan tudnának felsorolni pár negatív tulajdonságot. De szerintem ezek nagy része helyzet és nézőpont kérdése is. Különben sem lehet mindenki bólogató János.
Tanulom, hogyan fogadjak el másokat akkor is, ha totál nem értek velük egyet.
Tanulom, hogyan ne akarjak mindenkinek segíteni, csak annak, aki kéri.
Tanulom, hogyan szóljak hamarabb, ha valami fáj.
Tanulom, hogyan ne hagyjam el magam azért, hogy mások kényelmesebben érezzék magukat.
Leszek valaha tökéletesen jól?
Kizárt. Olyan nincs.
De választom, hogy ma jobb (jobban) legyek, mint tegnap voltam.
Ha csak egy hangyafasznyit is, már az is siker számomra.
Mi változott bennem?
Amióta elkezdtem magamban rendszeresen ThetaHealinggel® nagytakarítani, sokkal jobban vagyok.
Rengeteget változtam, és ezzel együtt változtak a kapcsolataim, a hétköznapjaim, a reakcióim is.
Másképp tekintek a tökéletlenül tökéletes szüleimre és nagyszüleimre.
Másképp tekintek a múltamra.
Másképp tekintek saját magamra is.
A hétköznapi problémák súlya már nem ül a fejemben hónapokon keresztül, mint korábban. Ha érzem, hogy kezd beszippantani egy régi örvény, ma már sokszor néhány perc alatt észreveszem, és ki tudok jönni belőle.
Nem mindig.
Nem tökéletesen.
De sokkal gyorsabban, mint régen.
És ez nekem óriási változás.
A sok apró pozitív változás hatására elvégeztem több ThetaHealing® tanfolyamot, és folyamatosan haladok tovább a magasabb szintek felé.
Ebben nemcsak megtaláltam magam, hanem rájöttem valamire:
szeretnék azoknak is segíteni, akikben már megszületett a szándék a változásra.
Mert változtatni nem kell.
Ha elégedett vagy az életeddel, a kapcsolataiddal, az tök jó.
De ha érzed, hogy valami már nem működik úgy, ahogy szeretnéd, akkor nem kell megvárnod, amíg teljesen szétesel.
Amit ma képviselek
Nem hiszek abban, hogy valakit „megjavítani” kell.
Abban hiszek, hogy sokszor nem vagyunk elromolva. Csak túl sok régi fájdalom, félelem, megfelelés, döntés és hiedelem rakódott ránk.
És amikor elkezdünk ezekre ránézni, valami belül újra levegőhöz jut.
Én sem vagyok kész.
Én is tanulok.
Én is fejlődöm.
Én is ember vagyok.
De ma már nem abból dolgozom, hogy tökéletesnek kell lennem ahhoz, hogy segíthessek.
Hanem abból, hogy tudom, milyen érzés nagyon mélyről visszajönni.
És tudom, milyen sokat jelenthet, amikor valaki nem akar megjavítani, csak biztonságosan jelen van veled, miközben végre ránézel arra, amit eddig egyedül cipeltél.
Ha én tudtam változni, akkor hiszem, hogy
benned is ott van ez a lehetőség.
Nem kell tökéletesnek lenned hozzá.
Csak elég őszintének, hogy elindulj.
Nem ígérem, hogy mindig könnyű lesz. A belső munka néha kényelmetlen, néha mély, néha meglepő, néha felszabadító.
De ha érzed, hogy már nem szeretnél ugyanabból a régi belső programból választani, akkor lehet, hogy itt az ideje ránézni arra, mi vár még benned meghallgatásra.
